FIGYELEM!
A MÁOK Elnöksége döntése értelmében 2010. július 1.-től kötelező az útlevelet igénylő állattulajdonost felkérni egy nyilatkozattételre is. Az erről szóló tájékoztató itt olvasható, a nyilakozathoz szükséges Pótadatlap itt letölthető.
Állatútlevél kiállítása Nagy-Britanniába, Írországba, Svédországa és Máltára:
Nagyon fontos, hogy ezekben az esetekben feltétlenül ügyelni kell a helyes sorrendre a tennivalók elvégzésekor! A legelső minden esetben a mikrochipes megjelölés, és csak ennek dátumát követően elvégzett veszettség elleni oltást fogadnak el. Ha az állat a megjelölés előtt már oltva volt (akár többször is), az oltást MINDENKÉPPEN meg kell ismételni a mikrochipezés után is, mert ennek hiányában az oltást nem fogadják el érvényesnek. Külön figyelni kell még arra is, hogy az oltás csak a beadástól számított 21. naptól tekintehtő érvényesnek!
Állatútlevelek rendelése
Az állatútlevelek alapvetően csak internetes úton rendelhetők a Petvetdata kisállatnyilvántartó rendszeren át.
(Belépés után az "Útlevél megrendelés" menüpontban)
Az internetes megrendelést követően az igényléseket 48 órán belül postázzuk. Sürgős igény esetén kérjük ezt jelezni, hogy a küldeményt elsőbbségi jelzéssel tudjuk postázni!
Az állatútlevelek ára 2012. január 1.-től: 1685,-Ft + ÁFA (455,-Ft) = 2140,-Ft
Állatútlevelek személyes átvételének rendje
Az állatútlevelek személyesen csak kivételes esetben vehetők át.
Ennek időpontja: hétfôn és pénteken 9-12 óra között, valamint szerdán 13-16 óra között
A személyes átvétel helye: Budapest VII. István u. 11. fsz. 2. (MÁOK Kft irodája)
Ettôl eltérő időpontban csak rendkívül indokolt esetben, előzetes telefonos egyeztetés után tudjuk biztosítani az állatútlevelek személyes átvételét.
Állatútlevelek kitöltése
Az állatútleveleket az állattulajdonos által bediktált adatok alapján kell kitölteni, de az adatokat a "Adatlap"-on rögzíteni kell és alá kell íratni a tulajdonossal (valamint 5 évig meg kell őrizni)!
Az állatútlevélben javítani nem szabad, ha valamilyen beírást elrontottunk, adjunk ki másik útlevelet (a rontottat a MÁOK díjmentesen kicseréli).
További segítség:
Igényléssel, postázással kapcsolatosan: +36-1-413-24-95 begin_of_the_skype_highlighting +36-1-413-24-95 end_of_the_skype_highlighting Nagy Éva
Kitöltéssel, regisztrációval, adatmódosításokkal kapcsolatosan: Dombó Gizella +36-1-413-2498 begin_of_the_skype_highlighting +36-1-413-2498 end_of_the_skype_highlighting dombo@maok.hu
Segítség a Petvetdata kisállat regisztrációs rendszerének használatához
http://www.petvetdata.hu/help.html (bejelentkezés után)






