MAOK
Advertisement

 

 

Mit kell tenni a GYED, GYES időszaka alatt?

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (amit tavaly több ponton is módosított a  2010. évi LXVI. törvény) kimondja, hogy a gyermek 1 éves koráig semmiféle keresőtevékenység nem folytatható, valamint “normál” GYES folyósítása mellett a gyermek 1 éves kora után heti 30 órában -napi 6 órás munkaidőben- lehet csak keresőtevékenységet folytatni, vagy időkorlátozás nélkül, ha az igénylő otthonában történik a munkavégzés.

Ebből adódóan a gyermeket váró kolléganőinknek ennek megfelelően kell elrendezniük az erre az időszakra vonatkozó jogállásukat.

Miután a törvény szerint 1 évig egészen biztosan nem végezhetnek kereső tevékenységet, a meglévő magán-állatorvosi működési engedélyük visszavonását kell kérniük a területi kamarai szervezettől, az erről szóló határozat kézhezvétele után bélyegzőjüket is le kell adni. Amennyiben korábban egyéni vállalkozónak minősülő formában végezték tevékenységüket, a fentieken túl -a működési engedélyt visszavonó kamarai határozat birtokában- el kell rendezniük jogállásukat az Adóhatóságnál is (adószám visszaadása, vállalkozás lezárása, stb). Ez utóbbi tennivalókban a legjobb, ha a könyvelőjük segítségét kérik.

A működési engedély visszavonása mellett el kell dönteni azt is, hogy a gyermekneveléssel eltöltött idő alatt szeretnének-e továbbra is a MÁOK tagjai maradni, vagy a kamarai tagságukat  -élve a törvény adta lehetőséggel- felfüggesztik, esetleg meg kívánják szüntetni? Mi örülünk annak, ha valaki erre az időszakra is kamarai tag szeretne maradni, azonban azt tudni kell, hogy a tagsági viszony fenntartása esetén az alaptagdíjat továbbra is fizetniük kell (ebből méltányossági alapon kedvezmény kérhető a területi szervezettől). A tagsági viszony felfüggesztése, vagy megszüntetése esetén a kamarai tagsággal járó jogok nem érvényesíthetők.

A GYED, GYES eltelte után, amikor visszatérnek a munkába, annak megfelelően kell kamarai státuszukat "újraéleszteni" (aktiváltatni), hogy a GYES,GYED megkezdése előtt milyen módot választottak. Aki mindvégig kamarai tag maradt, annak csak a működési engedélyét kell újra kérelmeznie, visszakapja korábbi kamarai számát és bélyegzőjét, és már dolgozhat is  (természetesen csak a szükséges adóügyek elrendezése után). Aki felfüggesztését kérte, vagy kilépett, annak újra aktiváltatnia kell a tagságát, vagy felvételét kell kérnie a Kamarába.

 


Advertisement

PETVETDATA
tovább az ÁLLATNYILVÁNTARTÓ rendszerhez...

Hírlevél
Naptár
Naptár


Advertisement
Hirdetés
Advertisement

Advertisement
© 2008 Magyar Állatorvosi Kamara