MAOK

Köszöntjük a Magyar Állatorvosi Kamara honlapján! Honlapunk elsősorban Kamaránk tagjainak naprakész informálását hivatott segíteni, de fontos célunk (és egyes esetekben jogszabályi kötelezettségünk is) a közvélemény, az állattartók megfelelő tájékoztatása is.

A Magyar Állatorvosi Kamara alapító tagja a Magyar Szakmai Kamarák Szövetségének (kattintson ide)

Az MSzKSz keretében működő kamarai szállásfoglalási rendszer elérhető a regisztrált felhasználóknak honlapunk zárt részén.


 

Legfrissebb híreink

Kisállat Egészségügyi Könyv pályázat eredménye

2009-03-18 20:07:00

A MÁOK Elnöksége által kiírt Kisállat Egészségügyi Könyv pályázat bírálatára 2009. március 11.-én került sor. A beérkezett összesen 65 pályamunkát a MÁOK elnöke által felkért bíráló bizottság értékelte, és ők választották ki a pályázat nyertesét, valamint második és harmadik helyezettjét.

A pályázat első helyezettje a kaposvári Babilon munkacsoport (képviselője Zomborszky-Borszéki Boglárka) itt látható munkája. A nyertes pályamű kívül-belül sok tekintetben igen hasonlatos a kisállat útlevélhez, és természetesen mindenben megfelel a 164/2008. FVM rendelet Mellékletében előírt adattartalomnak.

Jelenleg folyamatban van a nyertes pályázóval megkötendő szerződés előkészítése. A nyertes pályamunka várhatóan 2009. április legvégén, május elején lesz megvásárolható.

A bírálatról készült jegyzőkönyv itt olvasható

A bírálók névsora itt olvasható



Elnöki tájékoztató

2009-01-29 19:56:00

Dr. Gönczi Gábor, a MÁOK elnöke a mai napon részletes tájékoztatót adott ki a veszettség elleni védőoltásokkal, és a közelgő jelentési kötelezettségekkel kapcsolatosan. A tájékoztatóban számos gyakran ismétlődő kérdésre is válaszokat találhatnak az olvasók!

A tájékoztató itt olvasható



Elnöki tájékoztató "Kisállat egészségügyi könyv" ügyben

2009-01-11 17:12:00

A MÁOK elnöke részletes tájékoztatót adott ki a 2009. január 1.-től hatályos "Kisállat egészségügyi könyv"-ekkel kapcsolatos kérdésekről. A tájékoztatóban szó esik az előkészítés, a kivitelezés, az első heti kiadás körülményeiről, valamint az első tapasztalatok alapján bekövetkező változtatásokról.

A tájékoztató teljes szövege ide kattintva olvasható.



Lakossági tájékoztató

2009-01-05 21:38:00

A Magyar Állatorvosi Kamara kiadott egy "lakossági tájékoztató közlemény"-t a veszettség elleni védekezés szabályairól szóló 164/2008. (XII.20.) FVM rendelettel kapcsolatosan.

A tájékoztatót bármely kollégánk szabadon használhatja (pl. ügyfeleknek kiküldött levél formájában, a települési önkormányzat jegyzőjével egyeztetve a helyben szokásos módon kihirdetésre, helyi újságban megjelentetve stb.).

a tájékoztató itt letölthető



PETVETDATA
tovább az ÁLLATNYILVÁNTARTÓ rendszerhez...

Hírlevél
Naptár
Naptár


Hirdetés
Advertisement
Advertisement
© 2008 Magyar Állatorvosi Kamara